Úgy érzem felrobbanok. De emellett borzalmasan üresnek is érzem magam.Mint a cápa amely a végtelen óceánhoz szokott és immáron a campona "szűkös" akváriumában úszkál.Csak a cápa nem magának állította fel az üvegfalakat nekem viszont sikerült.Nem. Nem akarok 2 tűz között lenni. Nem akarok a saját érzéseim rabja lenni. Mert azok nem nagyon vannak ugyan de az a kevés is több mint sok. Nem gondolkodok előre csak a pillanatnak élek már mióta. Viszont azzal, hogy magamban puszítotom maradék "érző" részemet sok mindenkit fogok még megbántani.
Valaki olyanra lenne szűkségem aki ha kell akkorát ránt a fojtópórázomon, hogy felsérüljön a bőröm.De sajnos ilyen a közelemben nincs.
A legkisebb olyan érzés, hogy elveszítem a szabadságom pánikbeteggé tesz.Itt is látszik.Tele vagyok ellentétekkel amik belém isszák magukat és nem tudom őket hova rakni. Iszonyat kusza most bennem minden. Egyedül akarok lenni, vagy visszakapni a régi életem, hisz még mindig abba kapaszkodom.
Nem tudom mit akarok. Nem tudom mi kell. És ameddig erre rá nem jövök...elnézést de tartom a távot mindenkitől, ha közét érzem ehhez az ügyhöz.
Ez a bejegyzés olyan lett amilyen én most vagyok. Zavaros, érthetetlen, riadt. Nem szeretném ha bárki félre értené. Nem vagyok depressziós, csak gondolkodási idő kell mindennel kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése